Pioneer® hibrid kukoricák

Corn seeds Mobile

“A Pioneer® vetőmag minőséget jelent”

Célunk a kiemelkedő hozamok elérése és termésstabilitás biztosítása mind aszályos mind csapadékos évjáratokban.

FAO 200 - 299

Igen korai éréscsoport

P8816 – FAO 290

Hibridtulajdonságok:

  • Igen korai új hibrid, termőképessége meghaladja a korábbi generáció hasonló érésidejű hibridjeit.
  • Termékfejlesztési kísérleteinkben a legnagyobb termést adta a FAO200-as csoportban.
  • Igen korán érik, betakarítását szeptember első felére lehet tervezni.
  • Vethető korán, de jó választás megkésett vetések esetében is.

P8834 Optimum® AQUAmax® – FAO 290

Hibridtulajdonságok

  • Új Optimum® AQUAmax® hibrid 290-es FAO számmal.
  • Habitusa a tenyészidejének megfelelően alacsony, szárerőssége nagyon jó, csöveit viszonylag magasan hozza.
  • Korai fejlődése gyorsabb a korábbi hibridekhez képest.
  • Tenyészidejéből fakadóan biztonsággal alkalmazható őszi kalászosok előveteményeként
  • A saját fejlesztői kísérleteinkben több mint 5%-kal múlta fölül a FAO 200 éréscsoport végén szereplő korábbi Pioneer® hibridet, és ez a terméstöbblet virágzáskori hőstressz esetén is megmaradt.

 

FAO 300 - 349

Korai éréscsoport I.

P9025 - FAO 310

Hibridtulajdonságok:

  • A FAO 300-as éréscsoport elején érik, vízleadása gyors, őszi kalászos tervezhető utána.
  • Stabil, megbízható, az extenzív viszonyok között is számíthatunk rá.
  • Csőegészsége nagyon jó, szára és gyökere erős.

P9241 Optimum® AQUAmax® - FAO 340

Hibridtulajdonságok:

  • Koraisága, gyors vízleadása miatt alkalmas őszi kalászosok előveteményének.
  • A FAO300 eleji Pioneer hibridek közül a P9241 képviseli a legmagasabb terméspotenciált.
  • Tipikusan kontinentális típusú hibrid, azaz legjobban a Kárpát-medencére jellemző klímán érzi jól magát.
  • Kedveli és jól tűri a magas hőmérsékleteket az intenzív növekedés időszakától, egészen a szemkitelítődésig.
  • Gyors kezdeti fejlődési erélye és stressztűrő képessége alkalmassá teszi korai vetésekre.
  • Kimagasló termőképességét mind az aszályos, mint pedig a normál viszonyok között bizonyította, ezért megkapta az Optimum® AQUAmax® minősítést.
  • 2014-ben szinte berobbant a köztermesztésbe, 2015-ben már az ország 10 legnépszerűbb hibridje közé került (Kleffmann, 2015), köszönhetően a meggyőző szántóföldi tapasztalatoknak.

P9610 Optimum® AQUAmax® – FAO 340

Hibridtulajdonságok:

  • Új Optimum® AQUAmax® hibrid 340-es FAO számmal, ebből fakadóan kiváló őszi kalászos elővetemény!
  • 2019-ben az első helyen végzett a GOSZ-VSZT posztregisztrációs kukorica kísérleteinek FAO 300-as mezőnyében!
  • Kiemelkedő a hektolitertömege, (395-410 gram az ezerszemtömege), emellett rendkívül kemény szemekkel rendelkezik!
  • Terméstöbblete kb. 3% eddigi hasonló tenyészidejű hibridjeinkhez képest, termésstabilitásban is előrelépést mutat, a száraz körülményeket is jobban viseli.
  • A P9363 és a P9415 hibrideinkhez képest kicsit magasabb növény, csöveit viszont kissé alacsonyabban hozza.

FAO 350 -399

Korai éréscsoport II.

P9415 Optimum® AQUAmax® - FAO 350

Hibridtulajdonságok:

  • 2017-ben, Magyarországon regisztrált új hibrid, Optimum® AQUAmax® minősítéssel.
  • A VSZT-GOSZ kukorica posztregisztrációs kísérletekben, 2017-ben első lett éréscsoportjában.
  • A regisztrációs kísérletekben 1.24 tonnával haladta meg a sztenderd hibridek átlagát, miközben betakarításkori szemnedvessége azoknál alacsonyabb volt.
  • Vastag, hengeres csövei vannak, szemsor száma kifejezetten magas (16-20).
  • Szemtípusa kifejezetten lófogú, mély kupanyomokkal.

P9363 – FAO 350

Hibridtulajdonságok:

  • Új hibrid a FAO 300-as éréscsoport közepén (FAO350).
  • Szárazságtűrése kimagasló, ezért az aszályos évjáratokban is biztonságos kukoricatermesztés lehetőségét nyújtja.
  • 2017-ben a NÉBIH kisparcellás kísérleteiben, éréscsoportjában a sztenderdek átlagát 10,2%-kal felülmúlva, első helyezést ért el.
  • Nagyon szép megjelenésű hibrid, erős gyökérzettel, erős szárral és jó csőegészséggel.
  • Betakarításkori szemnedvessége a korai 300-asokhoz, míg termőképessége az éréscsoport végi, sőt a 400-as eleji hibridekével is vetekszik.

P9590 – FAO 360

Hibridtulajdonságok:

  • Speciálisan madáreleség előállítására javasolt hibrid, köszönhetően élénk narancs színű, sima felületű szemeinek.

P9537 - FAO 370

Hibridtulajdonságok:

  • 2015-ben, Magyarországon regisztrált új hibrid.
  • Nemesítése már itthon, a hódmezővásárhelyi állomásunkon történt.
  • Termőképessége meghaladja a korábbi generáció hibridjeit. Érésideje a FAO300-as éréscsoport közepén helyezkedik el.
  • Nagyon gyors vízleadó, jó agronómiai tulajdonságokkal rendelkezik, kimagasló termésekre képes a száraz kontinentális éghajlati viszonyok között.

 

P9398 Optimum® AQUAmax® - FAO 370

Hibridtulajdonságok:

  • Hazánkban regisztrált hibrid, 2021-ban a NÉBIH regisztrációs kísérleteiben 105,4%-os termést adott a sztenderd hibridek átlagához képest.
  • Dinamikus vízleadás jellemzi azonos érésidejű hibridekhez képest.
  • Nagyon jó a csőegészsége!
  • Fejlesztési kísérleteinkben az egyik legmagasabb termést adta éréscsoportjában.
  • Átlagosnál magasabb hibrid.
  • Különösen jól tűri a stresszes körülményeket, ezáltal magasabb tőszámon is terméstöbbletet ad.

P9757 - FAO 380

Hibridtulajdonságok:

  • Új, zöldszáron érő FAO380-as kukorica, jó csőegészséggel.
  • A csöveket magasan hordja, emiatt tekintélyt parancsoló a megjelenése.
  • Jó kukoricatermesztő körülmények között kiemelkedő termésre képes.
  • Erős a gyökere és a szára, megdőlésre nem hajlamos.
  • Termőképessége alapján a korai 400-as hibridekkel is versenyképes.

PR37N01 - FAO 380

  • Nagyobb területen termesztett hibrid Magyarországon. Népszerűségét elsősorban kimagasló termésbiztonságának köszönheti.
  • Az elmúlt egymástól eltérő évjáratok mindegyikében rendkívül jól szerepelt. Zöld száron érő típus, ez az egyik nagy előnye az aszállyal szemben.
  • Minden évjáratban megbízhatóan jó a vízleadása, korai vetésre is alkalmas. Erős gyökérzettel rendelkezik, hektoliter súlya magas. Az Nébih sztenderd hibridnek választotta megbízhatósága és nagyon jó agronómiai tulajdonságai miatt.

P9903 Optimum® AQUAmax® - FAO 390

Hibridtulajdonságok:

  • Optimum® AQUAmax® minősítéssel rendelkező FAO300 végi hibrid.
  • A Magyarországra jellemző kontinentális éghajlaton jól érzi magát, jól tolerálja a virágzás és szemkitelítődés idején előforduló magas hőmérsékleteket.
  • Kiemelkedő stressztűrését jól mutatja, hogy tőszámkísérleteinkben mindig a magasabb tőszámokon adta a legnagyobb termést.
  • A Pioneer hibridek közül legnagyobb területen vetett hibrid. (Kleff mann, 2018.)
  • Csőegészsége nagyon jó! Saját vizsgálatainkat a független NÉBIH felmérések is megerősítik: a legegészségesebbnek találták 2014-ben, a növénykórtani felvételezésekben (NÉBIH, 2014. 31-es csoport).

P9978 – FAO 390

Hibridtulajdonságok:

  • A korábbi legnépszerűbb FAO 300 végi hibridek méltó utódja.
  • Kitűnő példája a genetikai előrehaladásnak, hiszen a csoportjában lévő legnépszerűbb hibridek termésátlagához képest évjárattól függően, akár 400-500 kg-mal is többet tud teremni.
  • Az elődeihez képest jelentős terméselőny mellett, jó csőegészség és kedvező agronómiai tulajdonságok is jellemzik.
  • Teljesítményére jellemző, hogy a NÉBIH regisztrációs kísérleteiben 2,7%- kal múlta felül a sztenderdek átlagát, köztük a legerősebb Pioneer P0023-at is

P9944 - FAO 390

Hibridtulajdonságok:

  • A legújabb generációs kukorica hibridjeink egyik képviselője.
  • Kiválóan viseli a száraz és stresszes körülményeket, vízleadási dinamikája gyors.
  • A kiugró termésszintjéhez társuló viszonylag alacsony betakarításkori nedvességtartalom miatt emelkedett ki fejlesztői sorainkban.
  • Tenyészideje miatt a hazai termelők többségének vetésszerkezetébe könnyen beilleszthető.
  • Az átlagosnál magasabb, erőteljes megjelenésű hibrid.

FAO 400 - 499

Középérésű érés csoport

P9960 - FAO 410

Hibridtulajdonságok:

  • Hazánkban regisztrált hibrid, 2020-ban a NÉBIH regisztrációs kísérletieben 104,5%-os termést adott a sztenderd hibridek átlagához képest.
  • Nagyon jó a csőegészsége, hasonlóan a P0023-hoz.
  • Fejlesztési kísérleteinkben 2020-ban a FAO 350-420 tenyészidejű hibridek között a legmagasabb termést nyújtotta.
  • Átlagosnál magasabb hibrid.
  • Erős szárral rendelkezik, szártörés vagy megdőlés nem jellemzi. 

P9731 - FAO 410

Hibridtulajdonságok:

 

PR37F73 - FAO 410

Hibridtulajdonságok:

  • ó ár/érték aránnyal rendelkező hibrid az extenzív körülményekre.

P0023 Optimum® AQUAmax®- FAO 420

Hibridtulajdonságok:

  • FAO400 eleji Optimum® AQUAmax® minősítéssel rendelkező hibrid.
  • Termőképessége mellett a gyors vízleadás a másik erőssége!
  • Aránylag alacsony, de kifejezetten erős növényfelépítés jellemzi.
  • Szára, gyökere nagyon erős.
  • Jól tolerálja a virágzás és szemkitelítődés idején előforduló magas hőmérsékleteket.
  • A P9903-hoz hasonlóan a kimagasló csőegészséggel rendelkező hibridek közé tartozik.

P9911 Optimum® AQUAmax®- FAO 460

Hibridtulajdonságok:

  • A 2014-es szezonban piacra került hibrid, mely iránt már a bevezetés évében nagy kereslet volt.
  • Rendkívül látványos, erős növényfelépítése jól jelzi kimagasló termőképességét.
  • Zöldszáron érő típus, kiváló aszály toleranciával.
  • Termőképességét bizonyította mind a száraz, mind pedig a normál viszonyok között, ezért megkapta az Optimum® AQUAmax® minősítést

P0260 - FAO 470

Hibridtulajdonságok:

  • A legújabb generációs kukorica hibridjeink egyik kimagasló termésű képviselője.
  • A száraz körülményeket nagyon jól toleráló, zöld száron érő hibrid.
  • Fejlesztői kísérleteinkben nem csak termésével emelkedett ki, hanem feltűnően jó csőegészsége is indokolta a piacra hozatalát.
  • Az átlagosnál alacsonyabb, kevés zöldtömeggel rendelkezik, megdőlés nem jellemzi.

P0216 Optimum® AQUAmax®- FAO 490

Hibridtulajdonságok:

  • Már hatodik éve bizonyít a köztermesztésben. A kereslet évről-évre töretlen iránta. Jelenleg is a 10 legkedveltebb Magyarországon termesztett hibridjeink egyike. (Kleff mann, 2018.)
  • Termőképessége vetekszik a kései FAO500-as hibridekkel, vízleadása ugyanakkor igen gyors.
  • Látványos, nagy csöveket nevel, sokan csak „Elefántként” említik, utalva kimagasló termőképességére és hosszú csöveire.
  • Zöldszáron érő típus, csuhélevelei felnyílnak az érés során.
  • Szárazságban és jó évjáratban is kiválóan teljesít, ezért megkapta az Optimum® AQUAmax® minősítést.

P0217 Optimum® AQUAmax® – FAO 490

Hibridtulajdonságok:

  • Igazi nagyágyú a FAO 400-as éréscsoport legvégén.
  • Optimum® AQUAmax® minősítéssel rendelkezik, ezért az aszályos évjáratokban is megállja a helyét.
  • Teljesítménye alapján méltó utódja és versenytársa lesz a legendás P0216, P0412 és P9911 hibrideknek.
  • A fejlesztői kísérletekben a legjobb FAO 400-as hibrideknél akár 500-600 kg-mal is többet termett.

FAO 500 - 599

Késői éréscsoport

P0412 Optimum® AQUAmax® - FAO 510

Hibridtulajdonságok:

  • A 2014-es szezonban piacra került hibrid, mely iránt már a bevezetés évében nagy kereslet volt.
  • Rendkívül látványos, erős növényfelépítése jól jelzi kimagasló termőképességét.
  • Zöldszáron érő típus, kiváló aszály toleranciával.
  • Termőképességét bizonyította mind a száraz, mind pedig a normál viszonyok között, ezért megkapta az Optimum® AQUAmax® minősítést.

P0710 Optimum® AQUAmax® - FAO 520

Hibridtulajdonságok:

  • Kimagasló terméspotenciállal rendelkező új hibrid a kései éréscsoportban!
  • Fejlesztői sorainkban 2019-2020-as években az egyik legmagasabb termést adta a hazánkban jellemző tenyészidejű hibridek között! Nagyon szignifikáns terméselőnyt mutatott.
  • Kiváló alkalmazkodóképesség és szárazságtolerancia jellemzi.
  • Nagyon jó agronómiai tulajdonságokkal rendelkezik, tenyészidejéhez képest alacsony növény, csöveit is alacsonyan hozza.
  • Az ország déli részére illetve a kukoricát nedvesen betakarítani tervező termelők részére javasoljuk.

Silókukorica hibridek

FAO 300 - 600

P0725 – FAO 560

Hibridtulajdonságok:

  • Rendkívül nagy termésre képes hibrid a kései éréscsoportból.
  • A minőségi silókészítés genetikai hátterét biztosítja.
  • 2015-ös silókukorica kísérleteinkben a legnagyobb zöldtömeget adta.
  • Kifejezetten magas és erős növényfelépítés, valamint nagy szemtermés jellemzi.
  • Jól bírja a száraz évjáratokat, jó a szárazságtűrése.
  • Biogáz előállításra is ajánlott.

PR34Y02– FAO 560

Hibridtulajdonságok:

  • A Pioneer portfólió energia bajnoka.
  • Az éréscsoportjának megfelelő termést hoz.
  • Kiváló a rostos üszög és fuzárium ellenállóképessége.
  • Biogáz előállításához ajánlott.

 

PR34B39 – FAO 580

Hibridtulajdonságok:

  • Siló- és szemeskukorica, valamint biogáz célra is ajánlott, zöldszáron érő hibrid.
  • 2019-es üzemi méretű silókísérleteinkben zöldtermésben a PR34Y02 szintjén termett, míg szárazanyag termésben fej-fej mellett a P1535-ös és P0725-ös hibridjeinkkel a legjobb teljesítményt hozta.
  • Kezdeti fejlődési erélye nagyon jó. Tetszetős csöveket, azokon átlagos körülmények között 16-18 szemsort, egy sorban 30-33 szemet fejleszt.
  • Jól tűri mind a hideg, mind pedig a hőségből adódó stresszt, a kelést követően, a virágzáskor és a szemkitelítődéskor egyaránt.

P1535 – FAO 600

Hibridtulajdonságok:

  • Igen kései, silókészítésre ajánlott kukorica hibrid.
  • A legkésőbbi és egyben az egyik legnagyobb terméspotenciállal rendelkező hibrid a silókukorica portfóliónkban.
  • Magas, erős felépítésű, látványosan nagy csöveket hoz.
  • Érésideje miatt elsősorban a déli országrészbe ajánlott.
  • Biogáz előállításra is ajánlott.

Waxy kukorica hibridek

FAO 300 - 500

P9074E – FAO310

Hibridtulajdonságok:

  • Az évek óta termesztésben lévő korai P9074 hibridünk waxy változata.
  • Az alapváltozat jellemzőivel megegyező főbb tulajdonságai vannak, agronómiai tulajdonságai nagyon jók.
  • A legfontosabb értékmérő tulajdonságban pedig túlszárnyalja alapváltozatát: nagyobb termőképességgel rendelkezik!
  • A koraiságából adódó gyors vízleadás felértékelődik a waxyk kíméletes szárítása miatt.
  • Összeségében elmondható, hogy méltó utódja a már jól ismert PR38A75 hibridnek.

PR38A75 waxy – FAO 330

Hibridtulajdonságok:

  • Korai waxy hibridünk, a PR38A79 waxy változata.
  • Nagyon jó termesztési tapasztalatokkal rendelkezik, agronómiai tulajdonságai kifogástalanok
  • A waxy termesztéshez szükséges kíméletes szárítás miatt gyors vízleadása és koraisága felértékelődik!
  • Stabil termőképességű, megbízható, jól adaptálódó hibrid.

P9718E waxy – FAO 390

Hibridtulajdonságok:

  • A nagy karriert befutott PR37N01 waxy változata.
  • Tulajdonságai megegyeznek az alapváltozat PR37N01-el:
  • Nagy termőképesség
  • Termésbiztonság
  • Aszálytűrés
  • Az egyetlen különbség a szemek keményítőtartalma (amilopektin/amilóz arány), mely a P9718E esetében waxy típusú.

PR37F80 waxy – FAO 420

Hibridtulajdonságok:

  • A népszerű PR37F73 waxy változata.
  • A legkésőbbi érésidejű waxy hibridünk, nagy termőképességgel.
  • Különösen jól szerepelt az aszályos évjáratokban, ezért a déli országrész, szárazságra hajlamos termőhelyein jó választás.
  • Ne vessük túl korán és hideg talajokra, tartsuk be a kukorica optimális vetésidejét..

P0413E – FAO 510

Hibridtulajdonságok:

  • Leghosszabb tenyészidejű waxy hibridünk.
  • Európa-szerte használt hibrid, termésstabilitása és termőképessége már bizonyságot nyert.
  • A tenyészidejének megfelelő általános tulajdonságokkal rendelkezik, agronómiai tulajdonságai nagyon jók: szára és gyökere erős, a cső közepes magasságban helyezkedik el.
  • A P0413E esetében nagyon magas a kivonható keményítő menyisége.
  • Széles adaptációs képességének köszönhetően jól reagál a szélsőséges környezeti viszonyokra, stressztűrése nagyon jó.

™ ® A Corteva Agriscience, valamint leányvállalatainak védjegyei. © 2023 Corteva