A repce tavaszi gyom problémái

Article Hero Image OSR Weeds Desktop

2018 őszén az őszi káposztarepce vetésterülete közel 300 ezer ha volt. Azonban az állományok vegyes képet mutatnak. Az ország nyugati illetve déli területein alapvetően szép, fejlett állományokkal lehet találkozni, míg északon-északkeleten sok helyen hiányos volt a kelés vagy ki sem keltek a vetések. Nyugaton a sok szeptember eleji csapadéknak „köszönhetően” viszont kisebb térségekben a lecserepesedett talajok illetve az alapgyomirtások fitotoxikussága miatt meg kellett ismételni a vetést.

A szeptember eleje után uralkodó száraz, meleg időjárás miatt a klasszikus repce gyomok nem keltek, a nyári gyomok viszont tömegesen jelentek meg. Az időjárás csak november második felében vált kedvezővé a repce gyomok számára, amikor számos helyen volt tapasztalható ezen gyomok tömeges csirázása. Ekkor már túl voltunk mind a posztemergens gyomirtásokon, mind a preemergens gyomirtások hatása sem tartott ki ezideig. Ezért számolni lehet azzal, hogy a már ősszel gyomirtott területeken is szükségessé válhat egy kora tavaszi felülkezeléses gyomirtás.

A gyomok kártétele repcében

A repce termesztésének intenzívebbé válásával egyre nagyobb teret engedünk a gyomok kártételének. 20-30 évvel ezelőtt a repcét gabona sortávolságra vetették 10-20 kg/ha vetőmag mennyiséggel. Gyakorlatilag a repce saját maga biztosította a gyomirtást, mivel elnyomta a gyomokat. Manapság nő a sortávolság (30-45 cm), csökken a vetőmag norma (1,5-3,0 kg/ha), sőt, több helyen gyakorlattá vált a precíziós vetés és a kapás növény sortáv (76 cm), ami növeli a gyomok esélyét a repcével szemben. Ennek is köszönhető, hogy mára már elterjedt technológia az őszi gyomirtás. Ennek jelentősége nem megkérdőjelezhető (500-1000 kg/ha termésnövelés), de azokon a területeken, ahol nem történt meg vagy nem volt sikeres az őszi kezelés, ott szükség van a tavaszi gyomirtásra. Ezzel legalább 300-400 kg/ha termést lehet megmenteni, nem beszélve a betakarítás megkönnyítéséről illetve a következő évi növényállomány gyomfertőzöttségének csökkentése.

Melyek azok a gyomok, amelyek ellen sikerrel lehet és kell felvenni a küzdelmet? Itt elsősorban azokra kell gondolni, amelyek aggresszív növekedésűek (pl. galaj), bokrosodó képességük miatt elnyomhatják a repcét (pl. szikfű és pipitér fajok) vagy allelopatikus hatással rendelkeznek (pl. mezei acat, ragadós galaj, ebszikfű, kék búzavirág). A gyomok egy része nagyon feltünő (pl. pipacs, kék búzavirág), míg más esetben csak betakarításkor vehetjük észre jelentős tömegét (pl. sebforrasztó zsombor). A közös bennük, hogy komoly termésveszteséget képesek okozni. Szintén jelentősen hátráltatja a betakarítást a ragadós galaj és a mezei acat. Márciusban számos korán kelő gyom már virágzik (veronika, árvacsalán, árvácska fajok, pásztortáska, tyúkhúr vagy tavaszi aggófű), de ezeknek a kis habitusú növényeknek egy erőteljesen fejlődő repcében nincs esélyük jelentős kártételre. Ebben a fenofázisban ráadásul a gyomirtó szerekre sem érzékenyek.

Megoldások tavasszal

Tavasszal két készítmény jöhet számításba a kétszikű gyomnövények ellen. A két készítményt eltérő esetekben, mivel hatásspektrumuk részben eltér egymástól, részben átfedik egymást, de a kijuttatás során eltréő szabályokat (keverhetőség) kell betartani. Ez a két készítmény a Galera és az Ikarus

Galera – repce gyomirtó szer a legfontosabb kétszikű gyomok ellen állományban

  • Kiváló hatékonyság galaj, szikfű-, pipitér és aggófű fajok illetve mezei acat ellen
  • Rugalmas kijuttathatóság repcében: tavasszal zöldbimbós állapotig
  • Rendkívül alacsony dózis (0,35 l/ha)
  • Kiváló keverhetőség: rovarölők (pl. Nurelle™-D), speciális egyszikű irtók, regulátorok (pl. Metkon™ 60), nitrogén stabilizátor (pl. N-Lock™)

 

 

A Galera két hatóanyagot tartalmazó készítmény. Mind a klopiralid, mind a pikloram hasonló hatásmechanizmusú, szisztemikus, auxin hatású (hormon típusú O herbicidcsoport) hatóanyag és a piridil-karboxilsav kémiai hatóanyag családba tartoznak. Mindkét hatóanyag szelektív a repcére és mind a hajtás, mind a gyökér irányba szállítódnak. A két hatóanyag biztosítja tavasszal a legfontosabb és a legnagyobb kárt okozó gyomnövények elleni védelmet. Kíváló hatékonysággal irtja a mezei acatot, szikfű és pipitér fajokat, ragadós galajt, búzavirágot, aggófű és bükköny fajokat. Tavasszal akkor lehet használni, amikor a fagyok elmúlnak, a levegő hőmérséklete nappal eléri a +10 oC-ot, és éjjel sem hűl +5 oC alá. A legutolsó kezelési időpont a zöld virágbimbók megjelenése (BBCH 51). Ha a repce még virágbimbós állapotban van ugyan, de a virágzati tengely nyúlik, akkor már nem javasoljuk a kezelés elvégzését. Normál időjárás esetén ez általában március második felében-április elején van. A készítmény hatására a gyomok azonnal rendellenes fejlődéssel (csavarodás, kanalasodás, görbülés) reagálnak és „halálra lélegzik magukat”. A hatás gyors és látványos. Kezelést követően néhány héten belül tökéletes pusztulást okoz. Javasolt dózisa: 0,35 l/ha.

Ebben az időszakban több olyan technológiai elemet kell alkalmaznunk, amely lényegesen befolyásolja a repce termését. Ilyenkor jogosan merül fel az a kérdés, hogy mivel lehet keverni, milyen tankkombinációkat alkalmazhatunk. A Galera mellé keverhetünk speciális egyszikűirtót az árvakelésű gabona ellen, rovarirtó szert a szárormányosok ellen (pl. Nurelle™-D), triazol típusú gombaölő szert regulátorozás céljára (pl. Metkon 60), kétszikűek elleni gyomirtó szerrel (pl. Salsa*), nitrogén stabilizátor (pl. N-Lock™) N tartalmú folyékony fejtrágyával is (bár ez utóbbinál teljesen más a kijuttatási technológia, lásd lenti táblázat). Gyakorlatilag a Galera-val minden készítményt ki lehet juttatni tankkombinációban. Néhány alapelvet azonban be kell tartani:

  1. Minden tankkombináció készítése előtt keverési próbát kell végezni
  2. Max. 5 hatóanyagot tartalmazó kombinációt alkalmazzunk (Galera már tartalmaz két hatóanyagot)
  3. Nem okoz problémát, de a legjobb hatékonyság elérése szempontjából célszerű a speciális egyszikű irtót külön menetben kijuttatni. Ugyanis a Galera esetében célszerű durvább cseppeket, míg a speciális egyszikűirtó esetében finomabb cseppeket képző fúvókákat alkalmazni.

A Galera használata esetén a repce betakarítása után ősszel bármilyen kalászos gabona, míg tavasszal bármilyen kultúra vethető illetve palántázható. Ha a tavaszi kezelést követően még is kiművelésre kerül a repce és felülvetés szükséges, akkor alapvetően egyszikű kultúrákat (kukorica, tavaszi árpa, zab, köles, fénymag, cirok, hagyma), keresztes növényeket (tavaszi repce, mustár, olajretek, káposztafélék), facéliát, lent lehet vetni illetve ültetni. Extrém száraz időjárási körülmények fokozzák az utóhatást!

A Galera 1 és 5 literes kiszerelésben kapható, így akár 3 ha-ra is megvásárolható.

A Galera tavasszal felhasználható tavaszi repcében, mustárban, olajretekben és szükséghelyzeti engedéllyel facéliában is. A repce 2, míg a többi növény 4 valódi lombeleveles állapotától alkalmazható a virágbimbók megjelenéséig a fenti gyöményeken kívül csattanó maszlag, parlagfű, keserűfű-, szerbtövis-, libatop-, csorbóka- fajok, fekete ebszőlő, kultúrnövények árvakelése (napraforgó, borsó, burgonya, szója, stb.) illetve az évelő gyomnövények közül a mezei acat, fekete üröm, vidrakeserűfű, pitypang, mogyorós lednek és mezei csorbóka ellen. Itt is be kell tartani a tankkeverékeknél alkalmazandó max. 5 hatóanyag szabályt.

Ikarus – a valódi posztemergens repce gyomirtó szer

  • Kiváló pipacs, árvácska, galaj, szikfű és pipitér, aggófű fajok illetve mezei acat elleni hatás.
  • Hatásához nincs szükség csapadékra
  • Rendkívül alacsony dózis (0,3 l/ha)

 

Az Ikarus három hatóanyagot tartalmazó készítmény. Tartalmazza a már megismert klopiralidot, pikloramot és ezeken kívül az aminopiralid hatóanyagot. Az aminopiralid azonos hatásmechanizmussal rendelkezik, mint a másik két hatóanyag. Azoknál azonban sokkal robusztusabb, gyorsabb és szélesebb hatást biztosít. Miben jelentkezik ez a hatás?

A mezei acat elleni hatás még látványosabb, mivel az aminopiralid hatóanyag is a gyökerekbe felszívódva a tarackok pusztulását okozza. Az aminopiralidnak köszönhetően a fejlettebb ragadós galaj is nagyobb biztonsággal elpusztul. Hasonlóan a Galera-hoz, kiválóan irtja a székfű, pipitér, aggófű és bükköny fajokat, a kék búzavirágot. A szélesebb hatásspektrumának köszönhetően a készítmény kíválóan irtja a pipacsot, árvakelésű lucernát és markáns mellékhatással rendelkezik a sebforrasztó zsombor ellen. Ez nem teljes pusztulást és leszáradást jelent, hanem a gyomnövény abban a stádiumban marad, amilyenben a kezelés idején volt. Így nem virágzik és nem hoz magot illetve nem befolyásolja negatívan a betakarítást. Az Ikarus a pásztortáska és a mezei tarsóka hosszanti növekedését leállítja és így az nem akadályozza a repce fejlődését. Az ekkor virágbimbós állapotban lévő árvácska fajok fejlődését leállítja, azok nem virágoznak és nem hoznak magot.  A javasolt dózis: 0,3 l/ha.

Az Ikarus esetében is igaz, hogy fagyos időszakban és nappali +10 oC alatt ne permetezzünk. A kezeléseket a repce szárbaindulásáig (BBCH 30) lehet elvégezni. Későbbi kezelés a virágzás elhúzódását okozhatja, de termésveszteséget nem okoz. Mivel egy erősebb készítményről van szó, ezért a készítményt önmagában kell kipermetezni, tankkombináció készítése TILOS!

Ikarus tavaszi kijuttatása esetén és a repce betakarítása után ősszel kalászos gabona vagy az azt követő év tavaszán tavaszi kalászos, kukorica, napraforgó, olajretek, mustár, tavaszi repce, cirok, köles, fénymag, hagymaféle, kender, len, mák, facélia, cukorrépa vethető. Ha a tavaszi kezelést követően még is kiművelésre kerül a repce és felülvetés szükséges, akkor alapvetően egyszikű kultúrákat (kukorica, tavaszi árpa, zab, köles, fénymag, cirok, hagyma), keresztes növényeket (tavaszi repce, mustár, olajretek, káposztafélék), facéliát, lent lehet vetni illetve ültetni. Extrém száraz időjárási körülmények fokozzák az utóhatást!

Az Ikarus 1 és 5 literes kiszerelésben kapható, így akár 3 ha-ra is megvásárolható.

Az Ikarus használata során számos lehetőségünk van a tankkombinációkra. Arra minden esetben ügyelni kell, hogy olyan készítményeket juttassunk ki egymenetben, amelyeknek hasonló kivánalmai vannak a technológiát illetően. Pl. bár a folyékony N-trágyával történő kijuttatás csábít arra, hogy beletegyük a tartályba a gyomirtó szert vagy a rovarölő szert is, de az eltérő cseppméret igények miatt alapvetően nem javasoljuk. Ez a technológia lehetőség szerint külön menetben történjen elvégzésre, míg a gyomirtás össze lehet kötni a rovarölőzéssel vagy a regulátorozással.

 

Kalászos árvakelés irtása tavasszal

Ha ősszel még nem történt meg (amikor hatásosabb és nagyobb termést lehet vele megmenteni), akkor tavasszal még el lehet végezni a kalászos gabonák árvakelésének illetve az egyszikű gyomok (rozsnok fajok, nagy széltippan, parlagi ecsetpázsit, stb.) irtását. Itt is igazak a kétszikű gyomok irtásánál leírt feltételek. Még a repce szárbaindulása előtt el kell végezni a kezelést, de fagyos éjszakák után illetve +10 oC nappali hőmérséklet alatt nem szabad permetezni, ellenkező esetben gyenge vagy semmiféle hatékonyságot nem fogunk tapasztalni. A kezelést követően csak kb. 3 hét múlva jelentkeznek a tünetek, mivel a felhasználható hatóanyagok lassan dolgoznak. Érdemes apró cseppeket képző fúvókákat választani, amelyekkel elkerülhető a fűfélék levélfelületén történő gyakori megfolyás illetve min 300 l/ha lémennyiség alkalmazása. Így javítható a hatékonyság.