A ma közzétett, 2020. évi fenntarthatósági jelentésben a vállalat részletezi elkötelezettségét az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésére vonatkozó tudományos alapú célok kitűzése mellett. A riport kiemeli a vállalat 2030-ra kitűzött céljait, és friss információkat közöl az életminőség javításával, a globális élelmezési rendszer rugalmasságának növelésével és a bolygó védelmével kapcsolatos kötelezettségvállalásairól.
„A klímaváltozás mindannyiunkat érint. Kritikus a cselekvés szükségessége oly módon, ami a vállalatunknak és a termelőinknek is kedvező hatású”- mondta ifj. Jim Collins, A Corteva Agriscience™ vezérigazgatója. „Elkötelezettségünk mutatja, hogy részt akarunk venni ebben a fontos kérdésben. Ma, ennek a globális kihívásnak a megválaszolásával megerősítjük az élelmiszer termesztést, fokozzuk a fejlődést és a fenntartható mezőgazdaság kiépítését, ezzel segítve az emberiség jelenlegi és a következő generációi fejlődését. "
A Corteva fenntarthatósági riportja egy évvel azután jelenik meg, hogy a vállalat bejelentette a 14 pontos tízéves kötelezettségvállalását a fenntarthatóság előmozdítása érdekében, a gazdálkodók, a termőföld, a közösségek és a vállalat működésében.
"Tavaly a Corteva merész lépést tett a fenntarthatósági célok meghatározásakor, amelyeket világszerte átfogóan beépített az egész üzletágába" - mondta Anne L. Alonzo, a Corteva AgriscienceTM külügyi és fenntarthatósági igazgatója. "Ez a riport naprakész információt nyújt arról, hogyan dolgozunk ezen célok elérésén világszerte, innovatív termékeinken, együttműködéseinken és 21 000 alkalmazottunk erőfeszítésein keresztül."
Corteva Agrisciences™ vállalat klímastratégiai céljai
A Corteva teljesíti a vállalat 2020-as ígéretét a klímastratégiai célok elérésének érdekében és elkötelezte magát az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésére vonatkozó tudományos alapú célok támogatása mellett. Ezek a célok összhangban vannak Corteva céljaival és globális működésével - csatlakozva azon erőfeszítéshez, hogy korlátozzuk a globális felmelegedést 1,5 ° C-kal az iparosodás előtti szintre.
A vállalat kötelezettségvállalásai a következők:
- 65%-os intenzitáscsökkentés az 1. és 2. körbe tartozó kibocsátások esetében
Ez a szám a Corteva üzleti tevékenységének intenzitásához viszonyított kibocsátást tükrözi és a tervezett bevételből származik. Az intenzitásmérőt a vállalat növekedéséhez viszonyítva indexálják.
- 20%-os intenzitáscsökkentés a 3. körbe tartozó kibocsátások esetében
Habár a kötelezettségvállalás új, a vállalat erőfeszítései az éghajlati kérdések megoldására nem újkeletűek. A Corteva és alapító tagvállalatai nagy múltra tekintenek vissza az éghajlatvédelmi kezdeményezések előmozdításában, miközben digitális eszközöket, vetőmagtechnológiákat és növényvédő szereket is kínálnak a gazdálkodók számára az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése érdekében.
A Corteva Agriscience™ különféle kezdeményezéseken keresztül kívánja elérni ezt a célt, többek között lépéseket tesz az energiafelhasználás csökkentésére, a kutatás-fejlesztésre irányuló erőforrások összpontosítására, a termelési hatékonyság növelésére és a megújuló energiaforrásokra való áttérésre. Következő lépésként Corteva a Tudományalapú Célok kezdeményezéssel (SBTi) érvényesíti ezeket a célokat.
Megjelent a Corteva 2020-as fenntarthatósági jelentése
A klímastratégiával kapcsolatos bejelentéssel együtt a Corteva 2020-as nyitó fenntarthatósági riportja kiemeli a vállalat fenntarthatósági céljait és azok elérésére irányuló erőfeszítéseit.
Ez tükrözi a Corteva alkalmazottainak munkáját és hozzájárulását a mezőgazdasági termelők megélhetésének és gazdálkodásának javításához, miközben megőrzi az erőforrásokat és fenntartja a termőföldet, erősíti a közösségeket és növeli a fenntarthatóságot a vállalat működésén belül – ezzel biztosítva, hogy a mezőgazdasági termelők és a mezőgazdasági ipar egészséges és megfizethető élelmiszer-ellátást biztosítson a fogyasztók és a globális népesség számára. Olvassa el a teljes riportot a corteva.com/sustainabilityreport címen.
A Corteva Agriscience™
A Corteva Agriscience™ egy nyilvánosan jegyzett, globális finanszírozású mezőgazdasági vállalat, amely az ipar egyik legteljesebb portfólióját kínálja a termelőknek világszerte - beleértve a vetőmag, a növényvédelem és a digitális megoldások kiegyensúlyozott és változatos keverékét -, amelyek a termelékenység maximalizálására összpontosítanak a hozam és a jövedelmezőség növelése érdekében. Az iparágban az egyik legismertebbek közé tartozó márkáival, vezető termék- és technológia fejlesztéseivel a növekedést biztosítva, cégünk elkötelezett az élelmiszer-ellátás és a piaci szereplőkkel való együttműködés mellett és mindent megtesz annak érdekében, hogy javítsa a termelők és a fogyasztók életminőségét, fenntartva ezt a folyamatot az elkövetkező generációk számára. A Corteva Agriscience™ 2019. június 1-jétől független vállalat, korábban a DowDuPont mezőgazdasági üzletága volt.
További információ a www.corteva.hu hivatalos weboldalán olvasható.
Kövesse a Corteva Agriscience™ híreit és újdonságait a Facebook , YouTube Instagram, LinkedIn és Twitter oldalakon.